Százszorszép

kézműves kozmetikumok

szakértelem, természetesség, törődés

Bemutatkozás

Tihanyi (Kárpáti) Ildikó vagyok. Mesterkozmetikus, kozmetikum készítő mester, egészségtan- tanár.

1998-ban érettségiztem, 2000-ben végeztem az Erzsébet Királyné Szépészeti Szakgimnáziumban, mint kozmetikus és még abban az évben vállalkozó lettem. 20 évesen, az abszolút nulláról épült és lett sikeres a Százszorszép Kozmetika. Már tanuló koromban biokozmetikumokkal tanultam a szakmát. A gyakorlati idő alatt és munka mellett folyamatosan, szinte minden hétvégén továbbképzésre jártam.

2007 sűrű év volt. Kozmetikus mester lettem, egészségtan-tanári diplomát szereztem Szegeden, majd nyáron megszületett az első gyermekem, később még kettő. Szóval gyarapodtunk és nekem mindig kikapcsolódás volt a szakmám, a tanítás, a kézműveskedés. Családi segítséggel teljesen nem kellett szeretett “munkámat” feladnom és mégis a gyerekekkel itthon maradhattam. A házunk udvarán lévő kozmetikám, műhelyem segít az egyensúlyt megtartani.

2013 karácsonyán készültek családi, baráti ajándékozás céljából az első szappanok. (Körömvirágos kecsketejes.) Nem is gondoltam, hogy ekkora sikerük lesz. Akik akkor kaptak, kértek még, egy gyermekorvosnak is felkeltette a figyelmét aki támogatott a folytatásban. Így lettek újabb és újabb darabok.

Mára már 20-nál több féle szappant készítek a legnagyobb odafigyeléssel, a legjobb tudásom szerint, a legtisztább alapanyagokból (gyógyszertári, bio növényi részek, őrlemények, 100%-os tisztaságú illóolajok) bőrproblémákra és csak úgy, mert szépek és mesterséges színezék- illatanyagmentesek, nem tartalmaznak tartósítószert.

Ugyanezen elvek vezettek 2017-ben arra a vegyszermentes kozmetikum készítő tanfolyamra, majd 2022-ben a kozmetikum készítő mester képzésre.

Jelenleg többféle arckrémet készítek , egyéni igények figyelembevételével, különböző bőrproblémák és kor szerint (ekcéma, pelenkakiütés, érzékenység, allergia, rosacea, gyulladás, pattanások, ráncok); valamint testápolót, kézkrémet, arctejet,tonikot,radírt, arc-testpakolást, ajak- és szemkörnyék ápolót, golyós dezodort.

Használja egészséggel, elégedettséggel
a Százszorszép Kézműves kozmetikumokat!

Tihanyi (Kárpáti) Ildikó